2. ~

Ketten voltak. Sétáltak a nap lemenő fényében. Beszélgettek, és észre sem vették, hogy mikor kulcsolták össze ujjaikat. A bíborvörös fényt aztán elnyelte a sötétség. Az utcai gázlámpák halványsárga fénye világított csak, és ők megálltak. Nézték egymást, elmerültek egymás tekintetében. A fiú ajkai közeledtek a lányéhoz. Hosszú csókot váltottak, szenvedélyes lángolással kaptak egymás után. A lány háta a falhoz simult, kezeivel a fiú nyakába karolt, úgy húzta magához megint. Már nem kellettek a szavak. Pusztán érzékeikre hagyatkozva simogatták egymás testét, eleinte bátortalanul, aztán annyira belejöttek, mintha már időtlen idők óta ezt csinálták volna csak. De az idő hideg volt, a hely pedig kezdett hátborzongatóvá válni. A gázlámpák pislogtak. Mámoros köddel a szemük előtt sétáltak a fiú otthona felé, s amint az ajtó becsukódott a hátuk mögött, ők már újra egymás ajkait falták, kezeikkel a ruhák alá is bemerészkedtek. És egyre kevesebb ruha fedte a testüket. A két forró test egymásnak feszülve indult el a fellegek közé. Apró sóhajok szöktek ki ajkaik közül, a gyönyör vörösre színezte orcáikat. Mámorittas pillantásokat váltottak, a két csodálatos test együtt vonaglott. Nem sok kellett egyikőjüknek sem, s egymás karjaiban szárnyaltak a kielégülés isteni érzése felé. A lány pihegett. A fiú szintén. Szépek voltak úgy együtt, egymáson, egymásba gabalyodva. Úgy aludtak el, és úgy ébredtek.

1. ~

Édes parfümillat, vörös hajzuhatag, hideg, acélkék pillantás. A nő lenézett az ártatlan, remegő lányra, gonosz vigyorra ívelt telt ajka. Ő tudta, ki van ott a földön, ő ismerte. Dorának hívták, amolyan tucatribanc volt.  Minden idejét önmaga sajnáltatásával, sajnálásával töltötte, kihasználta az embereket, aztán önmaga elől is menekülve esett még mélyebb depresszióba, hogy aztán újabb embereket kihasználva a fű "csodálatos" hatásaitól  bódultan órákra el tudja felejteni világfájdalmát. Bosszút akart állni, megmutatni a lánynak, milyen, amikor az ember tényleg szenved. Végignézett a testén, kerek mellein, teltkarcsú csípőjén, combjain, aztán...megrúgta. Fájdalmas sikoly töltötte be a szobát, a hegyes sarok pedig felsebezte a lány oldalát. Az kétségbeesetten vonaglott meg, de a csuklóit és bokáit szorosan tartó kötelek nem engedtek neki nagyobb mozgást. A nő fölé térdelt, végigcirógatta a felsőtestét, majd megragadta a kezét. Tudta jól, hogy a balon még, ha halványan is egy szó látszik. Nagy szerelmi bánatában vágta össze magát szegény, kicsi Dora. A semmiből talán? pengét ragadott a nő, s a félhomályban kereste meg a betűket, hogy újra belevagdossa őket a fehér bőrbe. Dora zokogva ficánkolt, nem tudott pontos munkát végezni, de elégtétel volt számára a tény, hogy így még sokkal jobban fájt is neki. Azért figyelmeztetően pofon vágta, hogy összekapja magát. Még nem melegedett bele eléggé. A másik kezébe is belevéste a szót, aztán a mellére, a nyakára...Gyűlölte a lányt. Végezetül előhúzott a táskájából egy kis injekciós tűt. Durván félrebillentette Dora fejét, s vénájába szúrta a tűt. Egyszerre adagolta belé a heroint. Egy fájdalmas nyögés, hörgés, könnyek...S nem sokkal később Dora meghalt.